Egy "kicsit" az amerikai diákhitelekről...
2017. október 29. írta: BiróDániel

Egy "kicsit" az amerikai diákhitelekről...

Az utóbbi két évtizedben rohamosan nőtt az USA-ban a diákhitellel rendelkezők állománya, illetve a felvett diákhitel összege. Ezzel párhuzamosan nőttek a felsőoktatási tandíjak is, illetve a kedvező feltételek mellett ez még tovább ösztönözte a diákokat a hitel felvételére. 2016-ra elértünk oda, hogy egyre több végzett diák halmozott föl irdatlan mennyiségű tartozást és küszködik a hitel visszafizetésével, egyes elemzők/közgazdászok diákhitel buborékról, válságról beszélnek. Csak, hogy még ismerősebb legyen a sztori, Amerikában nem ismeretlen a diákhitelek értékpapírosítása sem. A helyzet persze közel sem olyan egyszerű, hogy párhuzamot húzzunk az ingatlanpiaci buborék/válság eseményeivel, bár sok hasonlóságot mutat.

Mindannyian jól tudjuk, hogy a tanulás jó befektetés. Ha viszont jó befektetés, alapos megfontolás után arra a következtetésre juthatunk, hogy megéri hitelből is finanszírozni. A lakásra vonatkozó jelzáloghitellel szemben a diákhitel esetén a hitel felvevője nem tud fedezetet biztosítani a hitelezőnek, aki a partnere kockázatosságát sem tudja felmérni, így hitelezőként nem vagy alig száll be a piacra. Adva van tehát egy piackudarc, amelynek feloldása szokás szerint az állami beavatkozást igényel. A 20. század második felében számos intézkedés történt az állam részéről (pl.: Stafford loans (1965), The Higher Education Act (1979)), aki közvetítőként jelent meg a piacon: a privát hitelezőknek állami garanciát ígérve, a diákoknak pedig alacsony kamatokat nyújtva. Később a Direkt loan konstrukcióval az állam a privát hitelezőket kihagyva és őket jelentősen visszaszorítva jelent meg a piacon, a diákok hitelfelvételét és tanulmányait támogatva, a hitel felvételéhez alacsony kritériumokat állítva.

A 20. század utolsó évtizedére az egyetemi oktatásban való részvétel része lett a nagybetűs amerikai álomnak. Bizonyos értelemben az egész társadalom értékítélete megváltozott. Az egyetemi oktatásban való részvétel fogalma eggyé vált a sikeresség, a karrier, a jobb emberré válás fogalmával, és azok akik nem végeztek felsőoktatási tanulmányokat, már nem is számíthatnak teljes értékű állampolgárnak (kis sarkítással). Kell a diploma, bármibe is kerüljön, hisz ez a sikeres jövő záloga! Ez a szemléletmód vezetett el oda (erős állami támogatással), hogy fiatalok esztelenül halmozták föl hiteltartozásaikat. Aztán persze a tanulmányok végeztével döbbentek rá, hogy milyen adósságállománnyal kezdik meg felnőtt életüket, és felmérések szerint többségüknek fogalma sincs, hogy fogja visszafizetni a tartozását. Ilyenkor persze jön a pánik, az elégedetlenség, és a tüntetések sem maradhatnak el.

Csak, hogy dobálózhassak számokkal is: Az teljes adósságállomány elérte az 1,2 Billió (1.000.000.000.000) dollár összeget, amely nagyobb a teljes hitelkártya-tartozás és autóhitel állománynál, s már csak a lakás-jelzáloghitel állomány előzi meg (cserébe az jelentősen). Ez az összeg közel 40 millió fő közt oszlik el. A végzett diákok 2/3-a rendelkezik diákhitellel a tanulmányai végén, illetve egy átlagos diákra jutó tartozás összege kb. 25-30 ezer dollár. Kicsit átszámolgatva Magyarországra, ez kb. azt jelenti, hogy egy magyar, diákhitellel rendelkező friss diplomás 2,5-3 millió forintos tartozással csöppenne bele a nagybetűs életbe. Ami, ha belegondolunk egyenértékű azzal, amennyibe 10 önfinanszírozásos félév, azaz jó esetben egy alap + mesterdiploma kerül Magyarország egyik vezető egyetemén. Ez az összeg nem is tűnik olyan vészesnek, viszont ha belegondolunk, hogy saját diplomaosztónkon körülnézve az emberek 66%-nak hasonló hitelállománya lenne, akkor már nem is olyan kellemesen dobnánk a magasba a diplomaosztós kalapunkat.

A probléma további forrása a tandíjak mértékének ugrásszerű megnövekedése. A '80as évekhez viszonyítva az egyetemek átlagos tandíja megsokszorozódott, míg az árszínvonal csak megduplázódott, ami reálértelemben is hatalmas drágulást jelent. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a diplomával rendelkezők bére is hasonló dinamikát mutatna. Viszont bizonyos statisztikák szerint nem hogy nőtt, de még csökkent is ez a mutató. Elemzők szerint ennek hátterében az a megfigyelés állhat, hogy míg a '80-as években a diplomát nem igénylő munkákat végzőknek alig 1-2%-a rendelkezett felsőoktatási végzettséggel, addig manapság ez a szám több mint 15%.

Nem is kell közgazdásznak lenni, hogy megértsük, hogy miért lehetett pont az oktatásban való részvétel az, aminek az ára még a válság alatt is szárnyalt, míg a lakásárak épp szélsebesen zuhantak. Van egy társadalmi nyomás a fiatalokon az egyetemi tanulmányok felé, és egy jelentős állami támogatás, ami közösen egy olyan keresleti nyomást teremt, ami mellett az egyetemek szabadon emelhették áraikat, mit sem törődve azzal, hogy ezzel párhuzamosan nem teremtenek több értéket az ott tanuló diákok számára. Úgy vélem itt csúszott félre nagyon a helyzet...

Az egyetemek egyre kevesebb figyelmet szenteltek annak, hogy minőségi oktatásban részesítsék a diákjaikat, a még több tanuló befogadására pedig olyan szakok nyertek teret, amiknek megkérdőjelezhető a hasznossága. De az biztos, hogy olyan piaci igény nincs rájuk, amilyen számban hallgatók végeznek ezeken a szakokon. Ez vehet el oda, hogy egyre több friss diplomás dolgozik kisbolti eladóként, vagy mekis kiszolgálóként úgy, hogy közben olyan hitelállomány van a feje fölött, melyet egész életén keresztül fizetni fog. Természetesen szép számmal találhatunk olyan diákokat, akik hatalmas diákhitel felvétele mellett is megfelelően törlesztenek, illetve jól elhelyezkedtek a munkapiacon, de a hitel felvétele nélkül nem tudtak volna ilyen karriert elérni. Sőt a magasabb felvett hitellel rendelkezők általában jobb visszafizetők is. Tehát a diákhitel rendszerét hiba lenne egy az egyben eldobni. A probléma gazdasági következménye az, hogy kimutatható, hogy a diplomások egyre kevesebb lakást és autót vásárolnak, kevesebb vállalkozást indítanak, illetve egyre kevesebben alapítanak családot, vállalnak gyerekeket azon társaikhoz képest, akik nem mentek egyetemre, és nem szedtek a nyakukba nagy diákhitel adósságokat.

Sok közgazdász vitatkozik azon, hogy mennyire ésmilyen mértékben van válság a diákhitelekkel kapcsolatban. Sokan érvelnek amellett, hogy hamarosan a lakáspiachoz hasonló összeomlást láthatunk majd, és persze sokak szerint ezek csak apróbb hibák a rendszerben.

Egy cikk szerint diákhitel válság nincs, viszont visszafizetési válság annál inkább van. Saját álláspontomhoz ez a megközelítés áll talán legközelebb. Most, hogy felvázoltam a helyzetet és a problémákat, ideje a felmerült megoldásokról is beszélni. (Ez a videó tényleg elég király)

A kevesebb (felső)oktatás nem válasz a problémára, így ezzel nem is húznám az időt.

Egy javaslat szerint hagyni kellene, hogy adiákhitelek kamatát is a piac határozza meg. Vicc az, hogy ugyanolyan kamatot kell fizetni két teljesen eltérő minőségű és más piaci igényű oktatást biztosító intézményben. E vélemény szerint hagyni kellene, hogy azon intézmények esetében, ahol minőségi oktatás folyik és nagy igény irányul az oda való bejutásra, a megnövekedett kereslet miatt magasabb kamatok alakuljanak ki, míg a többi egyetem esetén alacsonyabb. Ez magával hozná azt, hogy a hitelnyújtók az utóbbi egyetemek esetén kivonulnának a hitelnyújtó pozíciójukból, amely diákhitel hiányában csökkentené a diákok érdeklődését az adott egyetem irányába, ami csökkentené a tandíjat is. Ezen mechanizmus mellett az államnak is át kellene gondolnia a szerepét, és sok elemző ezt nem tartja megvalósítható intézkedésnek sem.

Egy másik javaslat szerint az egyetemeknek kellene fellépniük, és átgondolniuk oktatásukat. Áttérni a minél több diák befogadásáról a minőségi oktatás szem előtt tartására, a profitot pedig úgy növelve, hogy a költségeiket csökkentik (pl.: e-oktatás). Azonban jelen helyzetben az egyetemeknek elég alacsony ösztönzőik vannak ezen lépéseknek a megvalósítására.

Természetesen anélkül, hogy a diákok is változtatnának, a szituáció nem lesz szebb. A diákok dolga, hogy az egyetemre jelentkezéskor mérlegeljék, valóban megéri-e időt és pénz belefektetni tanulmányaikba. Erre jelenleg rengeteg lehetőségük van az interneten keresztül, mégis sokan a "hát a többiek is így csinálták, majd lesz valami" elv szerint döntenek. Ezt a gondolkodás módot kell megváltoztatni, és tudatos döntésre nevelni a fiatalokat. Továbbá megváltoztatni azt a társadalmi gondolkodást, mi szerint csak a diplomás ember a sikeres ember. Nincs azzal semmi baj, ha valaki nem egyetemre megy, és kétkezi munkát végez. Attól még ugyanolyan értékes tagja a társadalomnak. Úgy gondolom, hogy már ezen két tényező javítása is érdemi változásokat hozhatna.

Végül áttérnék egy olyan megoldási javaslatra, amely a visszafizetési problémákat küzdené le. Természetesen az USA kormánya is felismerte veszélyeket, melyre egy válasz volt az 'Obama Student Loan Forgiveness' (OSLF) program, mely számos kedvezményt nyújtott a diákhitellel rendelkező diplomások számára. A diákhitel konstrukciónak vélemények szerint egy nagy hibája, hogy a hitelösszegre vonatkozóan fix kamat fizetésére kényszerít, valamint a futamideje általában 10-15 év, ami a diákhitelek esetében egyáltalán nem számít hosszúnak. Paradox helyzet, hogy azért vesznek föl a fiatalok hitelt, hogy olyan tanulmányokat végezhessenek, amelyek magas keresetet és jó megélhetést biztosítanak, mégis azokban az években kell törleszteniük, amikor kezdő munkavállalók, alacsony fizetéssel. Az OSLF rendszerében többek közt arra nyílik lehetőség, hogy államilag támogatott hitelek esetben a jövedelemhez lehessen igazítani a fizetendő kamat összegét (PAYE - Pay As You Earn, jövedelem 10%-a), valamint 20 év tisztességes törlesztés után, a maradék hitelösszeget elengedhetik. A rendszer jól hangzik, viszont akadnak hiányosságai. Elemzők szerint továbbra is probléma, hogy kezdő munkavállalóként is a jövedelem 10%-át kell hitel visszafizetésre fordítani, továbbá a jövedelem összegét évente határozzák meg, így pont a hirtelen sokkokra nem reagál a módszer. Valamint rengeteg adminisztrációs munkával jár, ami közvélemény-kutatások szerint sokakat elriaszt.

Jól működő megoldásokértcsakkörül kell nézni a világban. Svédországban ingyenes a felsőoktatás, mégis a diákok közel olyan hányada vesz föl hitelt tanulmányai során, mint az USA-ban. Ennek oka, hogy az egyetemisták nagyrészt szülői támogatás nélkül élik egyetemi éveiket. A rendszer azért működik jól, mert a diákok sokkal alaposabban átgondolják a hitelek felvételét, illetve a visszafizetés időtartama is hosszabb, 25 év. Németországban és az Egyesült Királyságban hasonló megoldások figyelhetők meg: "Az oktatás egy életre szól, a hitelt is ilyen távon kelljen visszafizetni". A Svédekkel példálózni nagyon egyszerű, mert náluk úgy érezzük, hogy minden rendben van. A fent linkelt cikk Ausztráliáról tesz említést, ahol sokkal nagyobb a társadalmi egyenlőtlenség, egy hasonló rendszer mégis nagyon jól működik. A diákhitellel rendelkezők csak egy bizonyos jövedelemszint elérése után kötelezettek a törlesztésre, és ekkor is csak jövedelmük egy bizonyos százalékát. A törlesztési rendszer jól reagál a rövid távú sokkokra is, ugyanis nem évente, hanem nagyon hamar változik az éppen aktuális jövedelem meghatározása. Plusz még adminisztrációt terén is jelentősen kevesebb terhet raknak a diákhitelesekre.

A diákhitel nem egy ördögtől való találmány. Ennek viszont feltétele, hogy tényleg azok nyerjenek vele, akiknek erre igazán szükségük van, akiknek ez a kitörési lehetőségük egy alsóbb rétegből. Az USA diákhitel rendszere korán sem tökéletes, viszont csak körül kell nézni a világban, és hatékonyan implementálni azokat az eszközöket, amelyekkel megoldható a diákhitelrendszer válsága.

A képek forrása:
http://jdemployed.com/wp-content/uploads/2013/12/Student-Loan-Debt-After-Graduation.jpg
https://www.comparelend.com/uploads/images/images/001/470/386/1470386245_57a4504540212.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://heller.blog.hu/api/trackback/id/tr1013085084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása